A nyilatkozattétel határideje
múlva jár le.
2020-04-07 09:39:00 FORRÁS:
Szerző: Nagy Marcell
Hírek - Jog-orvoslás
A munkáltatónak joga van-e megtiltani a jelenlegi helyzetben, a mindennapi gyakorlatban a védőeszközök rutinszerű használatát? Joga van-e megtiltani a korábbi, a járvány mentes idő előtt is gyakran használt sebészi maszkok használatát a rutin betegellátás során, arra hivatkozva, hogy nem indokolt, hamis biztonságérzetet ad, illetve a készletgazdálkodásra hivatkozva? Van-e joga a már megkezdett, használatba vett sebészi maszkot leparancsolni a dolgozókról, arra hivatkozva, hogy "ne mutasson rossz példát"? Készletbe az eszköz nyilván már nem kerül vissza. Van-e joga ezt úgy megtenni, hogy nem győződik meg a maszkviselés okáról, és kérdésekre, magyarázat adására nem ad lehetőséget (pl. krónikus betegség miatti rutin maszkviselés, vagy aktuális légúti tünetek, covid gyanú nélkül)?
Általános szabály, hogy a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit [Munka törvénykönyve, 51. § (4) bekezdés]. Ez alapján ha a védőeszközök szükségesek az egészséget nem veszélyeztető munkavégzéshez, akkor nincs joga a munkáltatónak ezek viselését megtiltani, éppen ellenkezőleg, azokat biztosítani köteles. Az, hogy mi szükséges az egészséget nem veszélyeztető munkavégzéshez, orvosi szakkérdés ebben az esetben.
Nem COVID gyanús, nem lázas, de enyhe felső légúti panaszokkal, nátha szerű tünetekkel (pl. influenza után a leírás szerint jellemző 2 hónapig is elhúzódó köhécseléssel) lehet-e egészségügyben dolgozni? Ha igen, ehhez szükséges-e külön védőfelszerelés, pl.sebészi szájmaszk viselése? Ha nem lehet, vagy védőfelszereléshez kötött, akkor ennek önkéntes megszegése kinek milyen felelősséggével jár? Ennek munkáltatói utasításra, vagy munkáltató tájékoztatása és engedélyével történő megszegése esetén (munkáltató joga pl.soron kívüli üzemorvosi vizsgálat elrendelése, ha szükségesnek tartja) kinek milyen felelőssége van beteg kár esetén?
Ha az orvos nincs keresőképtelen állapotban, akkor munkavégzési kötelezettsége van az általános szabályok szerint. A keresőképtelenséget ilyenkor is a szokásos rendben állapítja meg az arra jogosult orvos.
Azt, hogy milyen védőfelszerelés szükséges az orvosi ellátáshoz, szakmai előírások döntik el, nem jogszabály. Az alapvető jogszabályi kereteket e körben az alábbi rendelkezések nyújtják.
Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (Ettv) 20. § alapján az egészségügyi tevékenység végzésére csak az az egészségügyi dolgozó jogosult, aki egészségi, mentális és fizikai (a továbbiakban együtt: egészségi) állapotára tekintettel az adott tevékenység végzésére képes és alkalmas (a továbbiakban: munkaköri alkalmasság)
Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről szóló 40/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet e §-a alapján az egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan egészségügyi dolgozó jogosult, aki megfelel az Ettv. 20. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Az alkalmasság megállapítását mindig az egészségügyi dolgozó által végzendő konkrét egészségügyi tevékenységek vonatkozásában kell elvégezni. Az alkalmasság megállapítása során csak olyan vizsgálatok végezhetőek el, amelyek az egészségügyi dolgozó által végzett konkrét egészségügyi tevékenységek szempontjából az alkalmasság megítéléséhez elengedhetetlenek. Az egészségügyi dolgozó alkalmas, ha nem szenved a rendelet mellékletében meghatározott egyik betegségben sem. A rendelet melléklete szerinti megbetegedés, illetve állapot fennállása sem zárja ki az egészségügyi dolgozó alkalmasságát, amennyiben az megfelelő eszköz használatával vagy rendszeres gyógyszerszedéssel - a tevékenység ellátásához szükséges mértékben - korrigálható. Ebben az esetben azonban az alkalmasság megállapításánál a szükséges korrekció tényét rögzíteni kell.
Egészségi alkalmatlanság megállapítása hiányában, illetve az alkalmasság megállapítása ellenére sem alkalmas az egészségügyi dolgozó egészségügyi tevékenység végzésére, amennyiben akut betegsége vagy belátási képességét érintő állapota miatt annak szakszerű végzése nem biztosított. Különösen ilyennek kell tekinteni, ha az egészségügyi dolgozó keresőképtelen, ittas vagy bódult állapotban van, ideértve a kábítószertől való befolyásoltságot is.
A rendelet alapján az egészségügyi szolgáltató, illetve a fenntartó szabályzatban rögzíti azokat az eseteket, amikor az egészségügyi dolgozó soron kívüli alkalmassági vizsgálatra köteles.
A fentiektől függetlenül az egészségügyi dolgozó soron kívüli alkalmassági vizsgálaton vesz részt, ha azt a szakmai felettese vagy az egészségügyi tevékenysége feletti szakmai felügyelet gyakorlására jogosult személy, illetve a tevékenységüket engedélyező egészségügyi hatóság azt kezdeményezi.
Az orvosnak tehát jelezni kell a szakmai felettesének a panaszait, aki soron kívüli alkalmassági vizsgálatra, illetve megfelelő védőeszköz használatára kötelezheti az orvost.
Ha az orvos szándékosan (a kérdésben „önkéntes”) megszeg egy szakmai szabályt és ezzel a betegnek kárt okoz, akkor ezért az orvos teljes kártérítési felelősséggel tartozik, de a beteg az egészségügyi szolgáltató felé élhet igénnyel, amely rendelkezik felelősségbiztosítással. Az orvos pedig az intézmény irányában felel a teljes kárért. [Munka törvénykönyve 179. § (1)-(4) bekezdései és 2003. évi LXXXIV. törvény 15. §)]
Munkáltató utasítása vagy tudta és engedélye esetén az okozott kárért az orvos nem felel. [Munka törvénykönyve 179. § (1)-(4) bekezdései és 2003. évi LXXXIV. törvény 15. §)]
Ha a munkáltató tiltó utasításainak megfelelően, védőfelszerelés/maszk nélkül lát el betegeket tünet és panaszmentes egészségügyi dolgozó, de utólag COVID fertőzés igazolódik, és ebből eredő betegkár is keletkezik, akkor kit milyen felelősség terhel?
A beteg kárát mindig az egészségügyi szolgáltató felé érvényesítheti [Eütv. 244. § (1)]. Az orvos a szolgáltató felé csak akkor tartozik felelősséggel – a szolgáltató részéről a betegnek kifizetett kártérítés akkor hárítható rá – ha legalább gondatlannak minősül a magatartása [Munka törvénykönyve 179. § (1)-(4) bekezdései és 2003. évi LXXXIV. törvény 15. §)]. A kérdésben feltett konkrét esetben az orvosnak semmilyen koronavírus-gyanús tünete nincs, és a munkáltatója is utasítja a munkavégzésre, így ésszerűen nem merülhet fel, hogy bármilyen felelősség terhelné.
A munkáltató megtilthatja-e, hogy a munkavállaló saját, házi készítésű maszkot viseljen? Nyilván olyan beavatkozásokhoz, eljárásokhoz, amikhez egyébként semmit sem viselne.
A munkaviszony során a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti [Munka törvénykönyve 6. § (2) bekezdés]. Sőt, a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat ([Munka törvénykönyve 6. § (3) bekezdés].
A házi készítésű maszk ugyanakkor nem rendelkezik olyan tanúsítvánnyal, amely biztosítaná az alkalmasságát a viselését indokoló célra. Ezért ha a maszk viselése a betegellátás során kötelező, akkor a munkáltatónak kell biztosítania a megfelelő védőfelszerelést [Munka törvénykönyve, 51. § (4) bekezdés]. Ha a maszk viselése az adott ellátás során nem kötelező, akkor álláspontunk szerint a munkáltató nem tilthatja meg a házi készítésű maszk viselését, de az azzal kapcsolatos felelősség a munkavállalót terheli, illetve a munkáltató a saját, a házi készítésű maszk viseléséből fakadó esetleges kárát (attól függően, hogy szándékos vagy gondatlan károkozásról van szó, egészben vagy részben) átháríthatja a munkavállalóra [2003. évi LXXXIV. törvény 15. §)].
A munkáltató megtilthatja-e, a fentebbi "rossz példát mutatunk" szemléletre hivatkozva, hogy a munkavállaló nem kórházi készletből származó, de azzal egyenértékű minősítésű, gyógyszertárból származó, sebészi maszkot használjon? Ez külön egyébként is maszkot igénylő esetekben és maszkot egyébként nem igénylő eljárásokhoz?
Általános szabály, hogy a munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit [Munka törvénykönyve, 51. § (4) bekezdés]. Ide tartozó előírás az is, hogy a munkaviszony során a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti [Munka törvénykönyve 6. § (2) bekezdés]. Sőt, a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat ([Munka törvénykönyve 6. § (3) bekezdés].
Ezek alapján amennyiben a munkáltató eleget tesz az alkalmas védőeszköz biztosítására vonatkozó kötelezettségének, úgy előírhatja, hogy a munkavállaló az általa biztosított védőeszközt használja, mivel nem köteles, és többnyire nem alkalmas a munkavállaló által behozott eszközök megfelelőségére, biztonságára vonatkozóan szükséges vizsgálatokat elvégezni, az eszközökkel kapcsolatos felelősség a munkáltatót terheli.
Álláspontunk szerint más a helyzet, ha a munkáltató nem tesz eleget védőeszköz-biztosítási kötelezettségének. Ha a védőeszközök szükségesek az egészséget nem veszélyeztető munkavégzéshez, akkor nincs joga a munkáltatónak ezek viselését megtiltani, éppen ellenkezőleg, azokat biztosítani köteles. Az, hogy mi szükséges az egészséget nem veszélyeztető munkavégzéshez, orvosi szakkérdés ebben az esetben.
Ezek alapján ha munkáltató biztosítja a védőeszközt, akkor ragaszkodhat annak használatához. Ellenkező esetben nem tilthatja meg az egészségügyi ellátás szakszerű nyújtását nem akadályozó, a dolgozó által beszerzett védőeszközök használatát, azonban az azzal kapcsolatos felelősség a munkavállalót terheli, illetve a munkáltató a maszk viseléséből fakadó esetleges kárát (attól függően, hogy szándékos vagy gondatlan károkozásról van szó, egészben vagy részben) átháríthatja a munkavállalóra [2003. évi LXXXIV. törvény 15. §)].
Fenti tiltások szóbeli megtörténte, de írásbeli megerősítésének hiánya milyen következményekkel jár? Milyen felelősségre vonás lehetséges (sok tanú esetén) az elrendelővel szemben, illetve milyen szankciók alkalmazhatók a munkavállalóval szemben, ha ezeket megtagadja vagy megszegi és mégis használ sebészi maszkot? Hogyan értékelhető a közvetítők útján, gyakorlatilag szájhagyomány útján terjedő (főigazgató által állítólag elrendelt, főnővéri és főorvosi értekezlet után osztályvezető által szóban közvetítve) tiltás?
Azt, hogy egy orvos megszegett egy utasítást, a munkáltató köteles bizonyítani, így azt is, volt-e utasítás, és annak mi volt a pontos tartalma. Ezért az bizonyítási kérdés, hogy az írásba nem foglalt utasítás létét és tartalmát egyáltalán tudja-e igazolni a munkáltató.
Ami a szankciókat illeti, általános szabály, hogy a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. A munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. [Munka törvénykönyve 54. § (1)-(2) bekezdései]. Egy jogvitában ezért azt kell eldönteni ilyen esetben, hogy a védőeszköz hiányában végzett egészségügyi ellátás akár más személy, akkor az ellátást nyújtó egészsége súlyos és közvetlen veszélynek lenne-e kitéve. Tekintettel a világon mindenhol tapasztalt tömeges megbetegedésekre és fájdalmas halálos esetekre, ezt valószínűleg egy bíróság elfogadná.
Egyébként az ilyen utasítás megtagadása álláspontunk szerint nem minősül a jogviszonyból származó lényeges kötelezettségnek, ezért erre hivatkozva jogviszonyt megszüntetni nem lehet [Kjt, 29. § (1) bekezdés a) pontja, Haj tv. 40. § (1) a].
Állami hatóság által kiadott eljárásrend és definíció szerint nem COVID gyanús személlyel történt kontakt után (tünetmentes, aktuálisan nem listás országból, külföldről hazajött személlyel történt találkozás), a munkavállalót a munkáltató mégis eltanácsolja a munkavégzéstől, két hetes nem hivatalos karanténba küldi, azonnali hatállyal. Ezt az időszakot az éves szabadság terhére számolja el a munkáltató a munkavállaló akarata ellenére. Korábban elhangzott, hogy a munkáltató rendelkezik a szabadság jelentős részével, de 15 nappal előre kell jeleznie a munkavállaló részére. Fenti kérdésem külön vonatkozik a veszélyhelyzet kihirdetése előtti! napokra és külön a veszélyhelyzet kihirdetése utáni időszakra.
Aki COVID-19 vírussal kapcsolatban vagy otthonában, vagy egészségügyi intézményben járványügyi megfigyelés alá kerül, keresőképtelen állományba vehető (egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 44. § g) pontja) COVID-19 vírussal összefüggésben keresőképtelen állományba vételre ugyanazon orvos jogosult, mint bármilyen más okból. A közegészségügyi okból foglalkozástól eltiltás vagy hatósági elkülönítés esetén a keresőképtelenséget az orvos „7”-es kóddal igazolja [102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése].
Vagyis a karantén idejét nem lehet szabadság terhére elszámolni a jogszabályok szerint.
Az kérdéses, hogy a munkáltató elrendelhet-e nem hivatalos (önkéntes) karantént. Véleményünk szerint az egészséges munkavégzés biztosítása érdekében elrendelhet önkéntes karantént a munkáltató, azonban a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. Amennyiben a 15 napos közlési határidőt a munkáltató nem tartja be, úgy álláspontunk szerint nem jogszerű a szabadság kiadása.
